σεμν-ύνω · semn-ynō — LSJ
= foreg. [σεμνόω], exalt, magnify, τὸν σαυτοῦ θεόν Pl. Phlb. 28b; τῷ ω̄ Id. Phdr. 244d; ἑαυτούς Id. Phlb. 28c, cf. Plt. 263d; ὑμᾶς D. 19.238; τὰ παρʼ αὑτοῖς Id. 23.212; ταῦτα περὶ ἑωυτὸν ἐσέμνυνε thus did he throw a cloak of majesty about himself, Hdt. 1.99.
Med. with aor. ἐσεμνυνάμην, to be grave, solemn, esp. affect a grave and solemn air, E. Fr. 924 (lyr.); μηδʼ αὐθάδως σεμνυνόμενος χαλέπαινε Ar. Ra. 1020, cf. Av. 727; δικανικὴ καὶ ἰατρικὴ σεμνύνονται Pl. R. 405a; πρὸς σέ Id. Thg. 130b: to be reserved, of a girl, E. IA 996: with part., σεμνύνεσθαι ὥς τι ὄντε Pl. Phdr. 243a; οὐ σεμνύνεται ἐσχηματισμένη ὡς ὑπερήφανόν τι διαπραττομένη Id. Grg. 511d; σ. πολίτης ὤν Luc. Patr.Enc. 2; also σ. ἐπὶ πέντε καὶ εἴκοσι καταλόγῳ προγόνων to be proud of . . , p